Ugrás a tartalomra

Xéna #59712

N/A 🎂 N/A éves Gazdis

Történetem

Az utcán befogott kislány egy gyepmesteri telepre került. Azonnal kapcsolatba léptünk a csapattal, majd a karanténidő leteltével indultunk is érte. Mivel az autóba téve mérgelődött egy sort a mellette lévő kutya kapcsán, rövid gondolkodás után Xéná-nak neveztük a kis amazont. 😔Persze chip nincs, így oltások sem, csak egy nagy halom büdös és loncsos szőr sejteti a múltját. Miután megszépült a kozmetikában, Timi doktornénihez vittük kivizsgálásra. Kicsit megijedtünk a mérleg láttán, mert 9 kilót mutatott, aztán megkönnyebbültünk az ultrahang alapján, Xéna nem vemhes. Az 5 év körüli kislány első szívféregtesztje nem hozott egyértelmű eredményt, ezért pár hét múlva ismétlés következik. A panzióban szépen oldódik, barátkozik a többiekkel, a pórázteszt alapján biztosan nem olyan helyen élt, ahol ezt megismertették volna vele.

2026.01.07.

Xéna hosszú gyógyulás után, végre gazdis kutyus ☺️Még tavasszal érkezett, pozitív szívféreg tesztje miatt egy 8 hónapos kezelésen kellett átesnie, végül pedig az ivartalanításra is sort keríthettünk. Szerencsére minden várakozásainknak megfelelően alakult. Zsuzsa és fia kezdő kutyásként jelentkeztek, cseppet sem riasztotta el őket Xéna állapota és vállalták, hogy a teljes kezelést végig csinálják vele. Mégpedig maximális együttműködéssel, mindent pontosan betartva, közben hatalmas szeretettel megtanítva neki mindent, ami eddigi életéből kimaradt. Nagyon boldog és élményekben gazdag közös életet kívánunk Nektek 🥰!„Azért szerettünk volna Westie-t, mert rögtön megfogott minket a megjelenésük: nem túl nagyok, mégis igazi „kutyás” kisugárzásuk van. Amikor jobban utánanéztünk a fajtának, nagyon tetszett mindaz, amit a természetükről, viselkedésükről és mozgásigényükről olvastunk. A keresgélés során találtunk rá a Westie Rescue Hungary-re, akikkel hamar fel is vettük a kapcsolatot. Májusban érkezett meg hozzánk Xéna, aki azóta már a Bodza névre hallgat. Az első napokban-hetekben mindannyian kissé megszeppentek voltunk – mi is, és az új családtag is – de szerencsére nagyon könnyen alkalmazkodtunk egymáshoz. Azóta a kis „jegesmedve-kinézetű” jószág teljesen feloldódott, és a család igazi tagjává vált. Ma már elképzelhetetlen lenne nélküle az életünk ❤️

Minden kutyánk oltva, chipezve és ivartalanítva (vagy ivartalanítási kötelezettséggel) fogadható örökbe. Kérjük, mielőtt jelentkezel, olvasd el az Örökbefogadás menetét.

Kiemelt üzenet

Adó 1%

Reméljük idén is a hegylakóknak ajánlod fel az adó 1%-odat, tudod; sok kicsi sokra megy! Hálásan köszönjük!

Magyar Westie Fajtamentő Egyesület

Adószám: 185202-66-1-42

Megnézem →