Ahogy előző posztunkban megírtuk, sok kutyánk panzióban várja, hogy elkezdődjön az Ő fejezete a „boldogabb világ” című történetben. Szelim is ilyen fiúcska. Szaporítótól érkezett. Még bele sem kóstolhatott, milyen is egy igazi gazdival ülni a kanapén, szeretve lenni, nyugodtan pihenni az ő saját ágyában, a saját macijával. Várt… Várt, hogy legyen egy hely, ahová kihozhatjuk. És nem sikerült… Egyformán, eseménytelenül teltek a napok, végtelen szeretettel üdvözölte Gábort a napi látogatások alkalmával. Őt már nagyon ki akartuk hozni, annyira cuki kutya volt, nem odavaló. Este nem fogadta el a vacsoráját, ezen kívül semmi nem utalt arra, hogy komoly baj lenne. Abban maradtunk, ha reggelit sem eszik, irány a doktornéni. Reggel arcul csapott a hír minket, Szelim éjszaka meghalt. Végtelenül szomorúak és dühösek is vagyunk, hogy Neki csak ennyi jutott. Itt hagytad ezt a földet, reméljük odaát boldog lehetsz !