Ugrás a tartalomra
A fajtamentés telefonszámán kérünk, ne jelentkezz gazdinak

Rony #9246

N/A 🎂 N/A éves R.I.P.

Rony egy 9 éves kan kutyus, aki sajnos évek óta allergiás. Voltak próbálkozások a gyógyítására, de sajnos nem sikeresen. Így a család úgy döntött, hogy a gondozásunkba adja, hogy mi segítsünk rajta.

Rony allergia tesztje elkészült, így monodiétába kezdett. A pajzsmirigyhormon szintje rendben van.

Nagyon hosszú út áll előtte és reméljük, hogy tudunk javítani az állapotán.

Ronynak hosszútávú ideiglenes befogadót keresünk – diétáztatni kell, fürdetni, esetleg kenegetni. De alapvetően csak szeretni és türelmesen várni, hogy javuljon. 

2018.05.11,

Rony manò, csupaszìv szeretet, ideiglenes angyalokhoz költözött. ❤❤❤

2018.08.21.

Rony vagyok, és saját családról álmodom.Néhány gondolat rólam: 9 éves ivartalanított, csupa szív uraság. Maga a megtestesült béke és nyugalom. Az az igazi befőtt típus ? Imád aludni, enni, napozni és szöszmötölni a kertben. Ha lehet úgy intézi, hogy valamelyik porcikája mindig a gazdihoz érjen. Nagyon bujós kis tündérke. Hosszabb időre magára hagyva szívesen pihenget a szobakennelben. Boxban szépen utazik az autóban. Mindenhova elkísérheti a gazdit mert kifogástalanul viselkedik étteremben, üzletben, vendégségben. Hosszú sétákra, túrákra nem vágyik. Viszont a napi több, kisebb cammogás nagyon boldoggá teszi. ? Más kutyákkal jól kijön, de egyedüli kutyusnak is ideális. Fontos, hogy allergiás ezért a táplálására figyelni kell. Napi 2×1/2 Apoquelt szed és a fülei is rendszeres tisztítást igényelnek.

2018.09.10.

Rony számára ezen a hétvégén nem a Westivál volt a legizgalmasabb, ugyanis a Nagyfiú gazdihoz költözött. Sok boldog közös évet kívánunk!! ❤

2020.01.14.

Rony gazdis bejelentkezése ?Nézzétek milyen gyönyörű kutyus lett a mi kisöregünk, aki anno súlyos allergiás tünetekkel, fekete bőrrel és erősen szőrhiányosan érkezett! Már több mint 3 éve gazdis, Ő Ica néni szemefénye, egy olyan családban él, ahol nagyon odafigyelnek Rá és imádják. A most kapott csodás képeket látva, hihetetlen változáson ment keresztül ?„Rony az életünkben maga a jin és jang. Ott a sok nehézség az alap betegségével, a folyamatos aktív figyelemmel, hogy rendben legyen a füle, a bőre, a szőre, hogy megkapja a gyógyszerét, a speciális tápját. Viszont ő az a kutya akivel az égvilágon semmi gond, mert mindenkit és minden helyzetet elfogad. Nem ugatós, nem sarazós, nem rángat, nem rág, nem rombol. A legideálisabb kutya arra, ha rengeteg szeretetet akarsz adni és kapni. Azt az egyensúlyt adja meg, amit minden kutyaszerető gazdi remél magának.❤?

2024.11.02.

Egy olyan kis csoda távozott, aki nagyon közel állt a szívünkhöz.😢😢😢 Rengeteg közös emlékünk van Róla a rehabiitáció időszakából. A képeit nézegetjük, milyen sok helyen járt velünk, él bennünk, mennyire kedves kutya volt, mindenki mosollyal fogadta. Még a gazdisodása után több évvel is megismert minket az utcán és puszikkal köszöntött. Mindig szívesen szorongattuk meg néhány percre a kis öreg testét. De Rony elfáradt, már csak emlékként él tovább a szívünkben.😔 A gazdik búcsú szavai: „WRH Rony, 15 és fél év Elengedtük! Fájdalmas, nehéz döntés! Édesanyám kutyája volt, de én írok. Ő nem tudott! 🥺 Az egyik szemünk sír, a másik nevet. Sírunk, mert nincs több összebújás. De nevetünk, ha arra gondolunk, hogy bitorolta a kanapét és minden kutya ágyát. Sírunk mert nincs, aki sétára vigye a mamám. De nevetünk, mert olyan makacs tudott lenni, mint egy westie, cica módon mosakodott és nem volt nála jobb fészeképítő. Sírunk, mert már csak a nevetős emlékek maradtak. Sírunk, mert CSAK 6 év jutott nekünk és nevetünk, mert MÉG 6 év jutott nekünk. A szemünk sír, de a szívünk nevet! Köszönjük, hogy ránk bíztátok! 🩶

Minden kutyánk oltva, chipezve és ivartalanítva (vagy ivartalanítási kötelezettséggel) fogadható örökbe. Kérjük, mielőtt jelentkezel, olvasd el az Örökbefogadás menetét.

Nyárköszöntő Westies séta
Kiemelt üzenet

Nyárköszöntő Westies séta

Nyárköszöntő Westies séta

Megnézem →