Phil #9618
Phil #9618
Bemutatjuk a WRH család legújabb tagját.
Ő Phil négy év körüli ivaros kan kutyus.
A Battonyai állatvédők találták és kérték a segítségünket.
Természetesen nem mondtunk nemet, hiszen ismét egy Westie került bajba.
Hajnalban már robogott is a szösztaxi érte.
A képek magukért beszélnek.
Mindent meg fogunk tenni, hogy ismét egy hegylakós csodát lásson a világ.

2018.11.27.
Sziasztok! Nem is tudom hol kezdjem… Gábor elvitt engem egy kedves kis családhoz, akik nagyon örültek nekem mikor megérkeztem,
én furcsán néztem rájuk csak szaglásztam és mentem körbe-körbe a lakásban, próbáltam rájönni mit is keresek én itt
aztán megtudtam! Egy darabig ennél a kedves családnál leszek elszállásolva.
Eleinte kicsit távolságtartó voltam velük, de ez pár óra alatt elmúlt, hiszen annyira rendesek velem és annyira jóóó mikor vakargatnak, hogy ilyenkor mèg hanyatt is dobom magamat
Aztán, volt egy-kèt csibész húzásom
milyen pèldàul az àgyon lenni, vagy ennivalót csenni, de mikor észrevettèk, új hangsúllyal szóltak hozàm
ettől először naaagyon megijedtem
aztán hamar rájöttem, hogy nem bántanak
Úgyhogy mostmár nem ijedezem
és többnyire olyan dolgokat teszek, amitől ők kedvesen szólnak hozám és meg is dicsérnek! Szoba tiszta vagyok, imádok nagyokat sétálni, nyitott vagyok az új barátokra
és már azt is tudom, hogy az úttest előtt mindig meg kell állni, simán otthon maradok egyedül, jó nagyot pihenek míg ők dolgoznak. Gyógyszereimet gond nélkül beveszem, a fül cseppentés és a fürdés nem kedvencem, de türelmesen viselem. Ők sok mindent mondanak nekem: “Phil ül, Phil marad, Phil nem szabad, Phil ügyes vagy…” úgyhogy annyit mondják nekem, hogy már a nevemre is hallgatok
a minap hallottam, mikor arról beszéltek, hogy milyen jó kutya vagyok és hogy gyorsan meg könnyen tanulok
jaj! majd elfelejtettem, imádom a gyerekeket és ők is imádnak engem
néha kicsit uncsi már az állandó nyüstölésük, de hang nélkül viselem, mert annyira szeretnek
Képzeljétek, azt is mondta a legkisebb befogadóm hogy: “Phil a legjobb Barátom!”
aztán mikor leszáll az éj
és mondjak, hogy alvás idő, én bekuckozom a helyemre, és olyan mèly álomba szenderülök,
hogy amíg el nem hangzik a mondat: “jó reggelt Phil” én ugyan, fel nem kelek!
Phil ![]()

2019.05.16.
Phil négy év körüli Battonyán talált igazi kedves gazfickó, aki még a galád, és vérmes porszívóval is hajlandó szembeszállni, hogy a kis gazdiját megvédje. Csúnya bőrgyulladásos állapotban került hozzánk, a pajzsmirigy beállításra, és a monodiétára szépen reagált, így bőre szép lassan, de rendbe jött. Hogy ne legyen egyszerű a helyzet, egy makacs gyulladás támadta meg a bűzmirigyeit, de sikerült legyőzni, így megkapta Timi doktornénitől az engedélyt az ivartalanításra.Tessék csak nyugodtan beleszeretni, úgyis csak plátói marad, mert az Ő szíve már Kenzáé, és a család többi tagja sem adná oda a világ összes pénzéért sem, kivéve, ha rosszalkodik, viszont azokon a napokon igen olcsón vihető! ![]()

2019.05.19.
WRH Phil környezetbarát taxival rója a város útjait. ![]()

2019.06.19.
Már megint PHIL az…Láttátok már biciklin utazni, szánkót kergetni porszívóval viaskodni, és gumimalacot marcangolni.Most a hivatalos gazdisodása is közhírré tétetik!De egy ilyen jó fej kutyát ki nem fogadott volna örökbe.Kis gazdija kapva kapott az alkalmon, és aláírta az örökbefogadási nyilatkozatot, nehogy valaki megelőzze, hiszen Phil már az ő testvére.Sok boldogságot kívánunk!

2020.06.19.
Úgy gondolom, a képhez nem kell kommentár…

2022.11.08.
Drága Phil! Álmunkban sem gondoltuk volna, hogy ilyen hamar búcsúzunk kell tőled! Az egyik legjobb családot kaptad, annyira sajnáljuk, hogy így alakult! Legyen neked könnyű a föld! Phil
! Pontosan 4 éve, hogy Gábor elhozott hozzánk… soványan, tested teli sebekkel és szomorúság volt a szemedben. Aztán, ahogy teltek a napok egyre jobban voltál
sebek gyógyultak, testedet kezdete szőr borítani, szemedbe boldogság és nyugalom került. Megérkeztél, Családunk tagja lettél
Nagyon sokat mókáztunk, kirándultunk, bicikliztünk, suppoltunk szánkoztunk, vagy csak együtt punnyadtunk. Soha nem hagytál porszívózni, mert mindig meg kellett támadnod a porszívó csövét és minden erőddel tépted, rángattad
és mi úgy szerettünk amilyen voltál, számunkra a világ legjobb Kutyája, ‘Öccse’ Te voltál, Te vagy!
Aztán, sajnos beteg lettél
és minden próbálkozás ellenére tegnap sajnos feladtad a harcot
és szép csendben, békében elaludtál ![]()
![]()
Köszönöm, hogy a mi Kutyánk voltál! Nagyon hiányzol! de tudom, hogy már jól vagy és boldogan szaladgálsz a kutyamennyországban
Örökre a szívünkben maradsz Philcsi
Köszönöm szépen Timi dokinak, a szakértelmét, a példaértékű Emberségét!Bármikor számíthattam Rá![]()
Tina&Kenza

Minden kutyánk oltva, chipezve és ivartalanítva (vagy ivartalanítási kötelezettséggel) fogadható örökbe. Kérjük, mielőtt jelentkezel, olvasd el az Örökbefogadás menetét.