Ugrás a tartalomra
A fajtamentés telefonszámán kérünk, ne jelentkezz gazdinak

Magdi #9355

N/A 🎂 N/A éves R.I.P.

Magdi anyus Bogival ès Moncsival èrkezett szaporìtòtòl. 10 èves, egyelőre ivaros szuka. Habàr nem volt bàntalmazva, sajnos màs emberrel nem talàlkozott ès màs helyekhez sincs szokva, ìgy nagyon fèlős. Sokkal jobban, mint Moncsi, ő mèg az emberre sem mer nèzni. Nem szobatiszta, nem ismeri a pòràzat, nyakörvet, ezeket is meg kell tanulnia, ahogy azt is, hogy bìzhat bennünk. Egyelőre panziòban helyeztük el, remèljük elkezd szèpen lassan kinyìlni.
Elsődleges àllatorvosi vizsgàlata a jövő hèten esedèkes, az ő àllapota rosszabb, de az alap funkciòkkal nincs baj. :)
Utàna ideiglenes befogadòt keresünk szàmàra, aki türelemmel megmutatja neki milyen a valò vilàg (lehetőleg kertes hàzzal).

2018.06.29.

Sziasztok!Magdi anyus vagyok, a szaporítótól mentett 10 éves kislány. Gondoltam, beszámolok nektek, hogyan telnek a napjaim idigazdiéknál.Már több mint egy hete vagyok itt, de még mindig mindent ugyanolyan érdeklődéssel fogadok. Mindig sietek valahová, nekem mindig dolgom van, mindig úton vagyok. ? A hasamat nagyon szeretem, hamar megtanultam, hogy mikor van vacsi/ reggeli idő, mikor kell kisgazdiéknál reklamálni a többiekkel, ha már éhes a pocó.Képzeljétek, van két iditesóm, Lari és Wrh Dió. Jó arcok, átengedték nekem a házukat is. Pontosabban nem volt más választásuk… mégis csak én vagyok az egyetlen lány a csapatban. ?Már kezdek kicsit feloldódni, de még mindig alig engedem idigazdiéknak, hogy megsimogassanak. Nem is értem, az mire való, bár amikor megsimogattak, engedtem, az végülis jól esett. Ugatni viszont már nagyon tudok, gyönyörű „öreganyámos” kappanos hangom van. Őrzöm a területet, ebben simán lepipálom a fiúkat.Amúgy voltam múlt héten Timi doki néninél, a szívféreg tesztre még várunk. A lábam fájdogált az elején, de idiék gyógyszerkúrára fogtak és azóta nem fáj. Idianyu mindig mondja, hogy fogynom kéne, biztosan az is segítene, de én nem akarom, hogy ennél is kevesebb hamit adjon. Az booorzasztó lenne.Na most elköszönök! Majd még jelentkezem! ?Mancspacsi,Magdus

2018.07.18.

Sziasztok!Magdi vagyok ismét. Immáron 4. hete vagyok idigazdiéknál. Ez idő alatt nagyon sok minden történt velem, de kezdjük a legfontosabbal. Szereztem magamnak valamilyen monoklit a szemem alá, ami miatt Timi doki néni tölcsérbörtönre ítélt. Kééét hétreee, ez a tölcsér dolog koránt sem vicces, előszöris nem tudom vakarni a sebem, amikor viszket, másodsorban pedig mindennek nekimegyek, ami miatt eleinte világgá futottam a riadalomtól, de mostanra azért már sokkal jobb. Persze attól még utálom, ez nem kérdés. Hamarosan megyünk kontrollra, remélem, most már elégedett lesz doktornéni a gyönyörű testemmel. Ugyanis két naponta még meleg vizes lábfürdőre is vagyok ítélve. Tiszta wellness. Idimami közben simogatja a habtestemet.Na de térjünk rá a rossz cselekedeteimre. Képzeljétek, lopom a papucsokat, idianyu eleinte nem hitt a szemének, törte a fejét, hogyan kerülnek ki a kertbe a papucsok, aztán rajtakapott a turpisságon, le is videózott, úgyhogy már le sem tagadhatom. Amúgy van ez a fura kerek cucc, azzal szoktak az iditesók játszani. Labda azt hiszem, és hát az a helyzet, hogy érdekel, kerülgetem, elfutok vele, viszem amerre látok.Már a simogatást is tűrőm, sőőőt, én is sorban állok érte. Tobzódok reggelente a fiúkkal a szeretgetésért. Sokat fejlődtem, én vagyok a kertipartyk egyik fénypontja, már egyáltalán nem ijedek meg az idegen emberektől. Mindig ott vagyok a társaság közelében. Mindig mondják, milyen übercuki vagyok, még a végén igazi kutya lesz belőlem. Micsoda hülyeség, már az vagyok!Na puszi nektek Szösztesók!Magdi anyus

2018.11.26.

Sziasztok!Magdi anyus vagyok, de a pajtiknak csak (Mag)Dolna. Már nagyon rég nem jelentkeztem, így gondoltam, hírt adok magamról. Ti még nem tudjátok, de a nyáron szívférget diagnosztizált nálam Timi doki néni, szerencsére a jobbik fajtából. Aggodalomra semmi ok, beszedtem a gyógyszereket és amúgy is stramm csaj vagyok. El kell, hogy teljen fél év, csak utána tudják vizsgálni, hogy meggyógyultam-e.Egyébként minden rendben velünk. Igyekszem a fiúktól ellesni, hogyan kell a gazdik figyelmét felkelteni úgy, hogy csak az én pocómat simizzék. Idigazdiék azt mondták, nem vagyok túl jó megfigyelő, mert úgy borulok hanyatt a pocaksimiért, hogy a fejem is koppan a kövön. Nem túl kifinomult módszer…Na ők csak ne akarják megmondani, hogy kell azt, majd én tudom. Amúgy idigazdiék utánfutóként emlegetnek, lerázhatatlan vagyok.Timi doki néni azt mondta, nagyon szép a bőröm (váltottunk Acana bárányos tápra), az allergiám miatt nem kell most aggódni, ehetek többet is, rám fér. Gondoltam, ez a beszéd. Miért nem járunk ide gyakrabban jótanácsért? Sajnos a könnyem alultermelődik, így életem végéig gélezni kell. De ez igazán nem nagy áldozat értem.Sétálni már egész menőn tudok, de biciklikosárban még vagányabban utazok (lsd kép) és művészi fotók alanyának sem vagyok utolsó.Puszipacsi,Magdi

2019.04.15.

Sziasztok, Magdi Anyus bejelentkezik!Magdikának váratlanul mozgalmas hete volt. Kedden szívféreg kontrollra ment, mivel letelt a 6 hónap a gyógyszeres kezelés óta. Ha már Timi Doki Néninél volt, vért is vett tőle, biztos ami biztos alapon. Még aznap este kiderült, hogy a tesztje pozitív lett, nem tűntek el a férgek, így vár rá még egy egy hónapos gyógyszeres kúra, majd fél év várakozás az újabb tesztig. ? Félve vártuk a laboreredményt szerdán, és nem is kaptunk jó híreket: magas a fehérvérsejtszám, csütörtökön sürgősen be kellett vinnünk ultrahangra, mert ez az eredmény gennyes méhgyulladásra utalhat. ? Sajnos ez a félelmünk is beigazolódott, így a kisasszonyt másnap reggel leadtuk a rendelőben, majd még aznap meg is műtötték az egyetemen. A hétvégét lábadozással töltötte, az egyetemen, majd végül vasárnap este tért haza ideiglenes gazdáihoz. Most varratszedésig tölcsérezünk, ami nem a kedvence, de láthatóan megnyugodott az ismerős környezetben. Nehéz hét volt, reméljük gyorsan meggyógyul kedvenc Anyusunk, és sikeresen kezeljük a férgeket is. ❤️❤️❤️A gyógypusziknak nagyon örülne. ❤️

2019.11.18.

Sziasztok Srácok! Magdi (anyus) vagyok. Tudjátok, volt ez a szívféreg izé…de nagyon nagy hírem van. Voltunk Idiékkel Timi doki néninél éééés dobpergéééés NEGATÍV lett a tesztem. A többiek nagyon örültek, mondjuk furcsa, mert nekem eddig se volt nagy bajom ezzel az izével, dehát ha ők örülnek, akkor én is. Szóval lényeg a lényeg, hogy azt hallottam fél, értitek FÉL füllel ?, hogy gazdikereső lettem. Tolongjatok! Amúgy, ha nem emlékeznétek, 11 éves vagyok, fürge-ürge, de azért nagy sétákra már ne vigyél. Szobatisztasággal nincs problémám. Kapisgálom, hogy mi az a játék de fejlődnöm kell még benne. Alapvetően a tesókkal sincs gond, de egyedüliként is ellennék. A gyerekeket kedvelem, de ha nyùznak azt nem szeretem. A hirtelen mozdulatoktól azért még mindig tartok, ezért légy türelmes velem, de a hazaérkező gazdikat farokcsóválással és dúródással üdvözlöm.

2019.12.20.

Csodálatos hírrel érkezünk! ?Magdi anyus, aki talán a leghosszabb rehabilitációs Hegylakó manónk, ma gazdisodott! ??A gazdik igazán minden követ megmozgattak, hogy Magdikát fogadni tudják otthonukban Németországban.Idő lesz mire összecsiszolódnak, sokat kell tanulniuk együtt, de biztosak vagyunk benne, hogy sikerülni fog! ✌️Köszönjük nekik, hogy őt választották!Az ideiglenes befogadóknak pedig köszönjük a kitartást. ???Sok boldogságot kívánunk! Kívánjatok ti is. ?

2020.08.27.

Ismét búcsúznunk kell. ? WRH Magdika már fentről tekint le ránk. Még csak 8 hónapja élt szerető, óvó családjával, de már menni kellett.? Néha olyan igazságtalan az élet! Gazdijai mindent megtettek érte, de teste elfáradt a betegségekben való harcban , nem bírt küzdeni tovább. Nagyon sajnáljuk kicsi lány! Legyen neked könnyű a föld!

Minden kutyánk oltva, chipezve és ivartalanítva (vagy ivartalanítási kötelezettséggel) fogadható örökbe. Kérjük, mielőtt jelentkezel, olvasd el az Örökbefogadás menetét.

Nyárköszöntő Westies séta
Kiemelt üzenet

Nyárköszöntő Westies séta

Nyárköszöntő Westies séta

Megnézem →