Ugrás a tartalomra

Maci 2 #59763

N/A 🎂 N/A éves Rehabilitáció alatt

Történetem

Év végére egy újabb kutyát vettünk át családjától. Indokokat hallottunk, azonban szeretjük magunk felmérni a problémák valódiságát, ezért Macit rögtön kutyás szakember gondjaira bíztuk. Első napokban sokat nyüszögött, sírdogált, 🥺 nem értette, mi is történik most vele. Maci 8 éves, igen tekintélyes méretű kan, 💪12,8 kilóval mérlegelt az első orvosi vizsgálatnál. Szívféreg negatív, oltásait aktualizáltuk. Amikor fülei vizsgálatára került sor, komoly ellenkezésbe kezdett, ezzel alaposan megnehezítve a helyzetet. Mindkét füléből rengeteg sűrű barna váladék ürül, ez biztosan alapból fájhatott neki, így nem csodálkoztunk a reakcióján. Hallójáratai beszűkültek, a gond nem most kezdődött.👉 És igen, ez is lehetett az egyik oka a viselkedésproblémáknak…Kezelése elkezdődött, pár nap múlva Maci már jóval együttműködőbben viselkedik, de hosszabb menetre számítunk. Sajnos még ivaros (a problémák másik oka…), rendkívül domináns ember és állat irányába, ezért ivartalanítására szeretnénk mielőbb sort keríteni, hogy kezelhetőbb legyen. De meg kell várnunk, amíg a fülei állapota rendeződik, hiszen nem szeretnénk egy tölcsérrel még rontani a helyzeten.

Minden kutyánk oltva, chipezve és ivartalanítva (vagy ivartalanítási kötelezettséggel) fogadható örökbe. Kérjük, mielőtt jelentkezel, olvasd el az Örökbefogadás menetét.

Kiemelt üzenet

Adó 1%

Reméljük idén is a hegylakóknak ajánlod fel az adó 1%-odat, tudod; sok kicsi sokra megy! Hálásan köszönjük!

Magyar Westie Fajtamentő Egyesület

Adószám: 185202-66-1-42

Megnézem →