Ugrás a tartalomra
A fajtamentés telefonszámán kérünk, ne jelentkezz gazdinak

Jenny #5284

N/A 🎂 N/A éves Gazdis

Jenny a Minimentő Állatvédőkön keresztül jutott el hozzánk, gazdái nem tudták betegségét tovább kezeltetni, ezért inkább lemondtak róla. Jenny arcán, mellkasán és lábain jól látszódnak az allergiára utaló tünetek, ezért Trovet LRD tápot kezdtünk el vele etetni illetve vettünk vért, hogy a pajzsmirigy működését ellenőrizzük.

2015.02.10.

Jenny a mai napon esett volna át az ivartalanításon, de sajnos már az elején altatáskor súlyos komplikációk adódtak. Szerencsére túlvan az életveszélyen, de komolyabb kivizsgálásra lesz szüksége – szívUH, EKG, stb. – amire a jövő hét folyamán sort is kerítünk. Gondozásunkba kerülése óta semmi ráutaló tünete nem volt, így értetlenük állunk az eset felett. 🙁

2015.02.16.

Jennyt ideiglenes gazdija úgy megszerette, hogy örökbe is fogadta.

Minden kutyánk oltva, chipezve és ivartalanítva (vagy ivartalanítási kötelezettséggel) fogadható örökbe. Kérjük, mielőtt jelentkezel, olvasd el az Örökbefogadás menetét.

Nyárköszöntő Westies séta
Kiemelt üzenet

Nyárköszöntő Westies séta

Nyárköszöntő Westies séta

Megnézem →