Ugrás a tartalomra
A fajtamentés telefonszámán kérünk, ne jelentkezz gazdinak

Gyuszi #10029

N/A 🎂 N/A éves R.I.P.

Gyuszi Újkígyóson talált 6év körüli fiúcska.
Egy hétig bolyongott a településen, mire a híre eljutott hozzánk.
Szerencsére inni, és aludni mindig visszament egy adott utcába, ahol az ott lakók enni is adtak neki rendszeresen.
Kértük fogják be, de a túlterheltségünk miatt nem tudtunk azonnal érte menni, ezért a csoportban segítséget kértünk.
Akkor itt szeretnénk megköszönni Horvát Gabriellának WRH Figo 1 gazdinak, hogy azonnal elindult érte, és estig gondját viselte.
Szőre rettentően elhanyagolt állapotban volt, a bolhák csak úgy hemzsegtek rajta.
Fürdetés, és kozmetika után jött az orvosi vizsgálat, ami szerint a bőrét leszámitva egészséges az uraság.
Bőre pár hét alatt szépen rendbe jött a minőségi étkezés hatására, így át is eshetett az ivartalanításon.
A varratszedés után várja az új családja jelentkezését a gazdi@wrh.hu címre.

2019.10.27.

WRH Gyuszi is betette a popiját a tutiba. Gazdihoz költözött, most már csak a boldogság jár neki!Hosszú együtt töltött éveket kívánunk! ?

2023.02.28.

Gyuszikától a gazdi szavaival búcsúzunk. 😢 Légy boldog odaát! 🌈 Gyuszikát 3 és fél évvel ezelőtt gazdikeresőként láttuk meg,és hálásak vagyunk , hogy a családunk része lehetett, ő volt a mi kis négylábú gyermekünk. Minden erőnkkel féltve óvtuk a megsebzett kis lelkét,Soha nem volt egyedül,minden róla szólt, mint egy árnyék állandóan nyomunkban volt.Teljes egészében benti kutyus volt,kertben sem volt soha egyedül,esti sétánál a reflektorok,kísérték a sétáinkat, az óriási fák alatt.Minden szobában volt fekhelye, de természetesen ágyban aludt velünk, feljárót kapott , hogy a kis apró lábacskáit ne terhelje.Bármit tapasztaltunk, rögtön szaladtunk vele Timi doktornőhöz, akinek nagyon hálásak vagyunk. Az élet csak ennyi időt adott , ez a szörnyű betegség elvette őt, el kellet engedni , de az utolsó pillanatig vele voltunk. Búcsúzni nagyon nehéz, mert a lelkünk egy darabja most tovaszállt, nem tudok szép szavakat írni.Drága kis Gyuszikánk légy boldog odaát, szívünkben örökké élsz! 🖤EnterÍrás ide: Hírek

Minden kutyánk oltva, chipezve és ivartalanítva (vagy ivartalanítási kötelezettséggel) fogadható örökbe. Kérjük, mielőtt jelentkezel, olvasd el az Örökbefogadás menetét.

Nyárköszöntő Westies séta
Kiemelt üzenet

Nyárköszöntő Westies séta

Nyárköszöntő Westies séta

Megnézem →